Férfiak

Egy barátnőmnek abortusza volt. Talán meglepő, de nem sokkoltam le a hírtől, inkább csak féltettem őt, hiszen el sem tudom képzelni - még így se, hogy elmesélte -, hogy milyen fájdalmakon mehetett keresztül. Ami viszont nagyon ledöbbentett és szíven ütött, az ez a mondat volt: 

"A barátomnak csak egy szavába került volna és megtartom a gyereket."

Egy szavába.

És most nem egy kis tiniről van szó, hanem egy huszonéves férfiről. Tudom, ez manapság mindennapos, sokakat valószínűleg kicsit sem érint érzékenyen ez a téma, de velem először történt, hogy a közvetlen környezetemben valaki, pontosabban az egyik legjobb barátnőm vált áldozattá. Vagy elkövetővé? Talán mindkettő. Itt most nem is róla szeretnék írni, akármit tenne, ugyanúgy szeretném és mellette állnék, még akkor is, ha a Magyar Alaptörvény kimondja, hogy

"... Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg." 

Az ő döntése volt, amit a párja befolyásolt és már nem lehet mit tenni. De vajon tudja ez a srác, hogy ezzel egy emberi élet fölött döntött? Vajon tudja, ez a srác, hogy miket kellett a barátnőjének keresztül mennie?

Nem szeretnék az abortuszellenesség részleteibe belemenni, most nem ez a szándékom.

Másról akarok írni. A férfiakról.

Előre leszögezném azt is, hogy ezzel a poszttal nem magunkat, nőket akarom védelmezni, nem akarom magunkat felmenteni semmilyen döntés vagy szerep alól, ugyanúgy követünk el hibákat. Általánosítani sem szeretnék, tudom, hogy rengeteg tisztességes, igazi férfi van még. Egyszerűen csak ki kell írnom magamból, hogy mit látok, mit tapasztalok a környezetemben, személyesen, a korosztályomban és idősebb generációk köreiben. Nem, igazából nem is a korosztályomról lesz szó. Abba már szinte belenyugodtam, hogy a 18-19-20 éves fiúktól ne nagyon várjak felelősségteljes viselkedést, a fiatalabbakról ne is beszéljünk. Haverok, buli, szórakozás, rövid kis kalandok, pillanatnyi élvezetek, hát erről szól az élet, nem? (Nem.) De azért egy 20 év fölötti "férfitől" már elvárnám azt, hogy kialakul benne egy értelmes prioritás, egy jó életszemlélet, felelősségtudat és minőségi kapcsolat utáni vágy.

Naivság, tudom. Összetört szívek mindenhol, mindenki játszik mindenkivel, mindenki csak a saját vágyainak kielégítését tartja szem előtt, fájdalmakat hagyva maguk mögött.

Férfiak, hol vagytok?

Egy nőnek szüksége van biztonságra. Szüksége van egy olyan társra, aki mellette áll, bármin is megy keresztül és aki előbbre helyezi őt magánál. Nem erről szól(na) a szeretet? Feladni a saját érdekeinket és másét helyezni előrébb? Nem ciki szeretni.

Könnyű a kényelmi zónában maradni, azt tenni, ami jól esik. De ha valakit szeretünk, érte kilépünk onnan és kimutatjuk az érzéseinket.

Manapság olyan kevés férfi van, akit tisztelni tudok. Nem hinném, hogy én lennék kritikus, csak egyszerűen nem találok okot arra, hogy felnézzek rájuk. A barátnőim panaszkodását nap mint nap hallgatom, hogy a barátjuk, akivel évek óta együtt vannak, miket csinált, vagy hogy a legutóbbi pasijelölt vagy egy párkapcsolatban lévő férfi hogyan használta ki őket. Mondhatom én nekik milliomodszorra is, hogy soha ne álljanak le olyan sráccal, aki nem tiszteli őket, de természetesen mindig beleesünk a csapdákba - a fiúknak is megvannak a maguk kis trükkjei, nem csak a nők tudnak csábítani.
Naivak vagyunk. Mindig azt hisszük, hogy most ő most más lesz, mindig reménykedünk abban, hogy ő nem fogja összetörni a szívünket. Vagy ha megtette, hajlamosak vagyunk újabb és újabb esélyeket adni, hogy hátha majd egyszer megváltozik (rosszabb esetben hátha megváltoztatjuk), hátha majd egyszer jobb lesz és nem csinálja ezt meg azt, hátha egyszer férfi lesz belőle.
Hátha.
De ennek a reménykedésnek és kompromisszumoknak ára van, nem is kicsi.

A szívünk, az identitásunk, az énképünk, a lelkünk - a fentebb említett esetben még a testi épségünk is. Mindenki megérdemli a tiszteletet.

Valóban hagyjuk, hogy egy éretlen, önző valaki befolyásoljon minket és alakítsa az egész lényünket? Vagy ebben a világban már nem is hisszük, hogy vannak más férfiak is, akik nem szórakoznak velünk? Ez nem játék!

Már általános iskolás koromban feltűnt, mennyi lelki sérült lány van körülöttem. Manapság meg még inkább. (Nem, én sem vagyok tökéletes, nem erre célzok.) Összetört álmok, összetört szívek, eltorzult gondolkodási mód, szörnyű énkép... A legtöbb azért, mert az édesapjuk vagy a barátjuk, vagy csak egy srác, aki tetszett nekik, nem a kellő tisztelettel bánt velük. Ez nem játék. Minden kimondott szónak ereje van, hát még a cselekedeteknek. Mi, nők, hajlamosak vagyunk megjegyezni apró megjegyzéseket is, amik később olyan szinten eluralkodnak rajtunk, hogy már a cselekedeteinket is befolyásolják. Erre egy jó példa: egy másik legjobb barátnőm megismert egy srácot. Semmi komoly nem volt, többször találkoztak és egyszer a srác egy chatelés alatt valamiért azt írta neki, hogy "unalmas vagy". Ennyi, semmi több, akár poén is lehetett volna. (Megjegyezném, az egyik legkülönlegesebb barátnőmről van most szó.) Ez lassan fél éve volt. Pár napja randizott egy sráccal, másnap persze azonnal kikérdeztem. Teljesen ki volt borulva. Kérdezte, hogy mi vele a baj, miért nem jó ő senkinek, majd kitört belőle a sírás, hogy a randi alatt végig az az egy mondat járt a fejében, hogy ő unalmas és a srác is biztosan ezt gondolja.

2 szó, és egy összetört énkép.
1 szó és egy halott magzat.
Talán mi, nők vagyunk ennyire érzékenyek és befolyásolhatók, biztosan tehetnénk azt, hogy nem adunk mások véleménylére és elejtett szavaira, kialakíthatnánk a saját énképünket valami másnak a fényében. Valamiért ilyennek lettünk teremtve. 
Férfiak, nem mindegy, mit csináltok. Ez nem játék. 
Súlya van minden egyes szónak, minden egyes tettnek. A párotok, a barátnőtök, a lányotok, a feleségetek énképe tőletek (is) függ, nagyban befolyásoljátok, hogy később milyen ember, anyuka, feleség lesz, főleg ha ő emberekben keresi a biztonságot. Szükségünk van olyan férfiakra, akik tisztelik a nőket. Akikben bízhatunk. Akik tudják, mit tesznek és felelősségteljes döntéseket tudnak hozni. Akik úgy bánnak velünk, ahogy akarják, hogy mi is bánjunk velük. Szükségünk van érett férfiakra, hiszen emberi életek forognak kockán! Ha tisztelnénk egymást, annyi fájdalomtól, szenvedéstől, kínlódástól mentenénk meg magunkat és másokat. De először talán okot kellene adnunk a tiszteletre.

Fiúk, legyetek férfiak! Megéri.