3. Bogi

Bogit ezer éve ismerem, rengeteg közös emlék fűz hozzá. Na jó, az az ezer év igazából lassan 4. Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor a vonaton, egy táborba menet megláttam a SÜN feliratú pólójában és a szakadt gatyájában. Már akkor szimpatikus volt.







Divat és energiaital addikt, partiarc, tetovált, agyon lyuggatott, UltraViola, extrém, mindig csinos és mindig elfoglalt vérbeli üzletasszony, félreismerhetetlen "Bogi hangsúllyal". A barátságunk megjárt már jó pár hullámhegyet és hullámvölgyet, talán ezért is egy nagyon fontos személy az életemben, azt nem is említve, hogy ha ő nincs, nem kapom meg a Finlandia becenevet. Long story short, szeretem.
A találkát gyorsan összehoztuk. Esős péntek délután, Király utca, Starbucks, kávé, beszélgetés. Nagyot tévedtem, mikor azt hittem, hogy nincs olyan dolog, amit nem tudok róla.

Olvassátok beszélgetésünk eredményét, ismerjétek meg Bogit;)

- Bogi, mint mindig, megint régen láttalak, teljesen le vagyok maradva. Mi van veled mostanság?


Most váltottam munkát, totál random volt és nem is teljesen önszántamból történt. December 23-án közölték az Adaptive Mediánál, hogy nincs rám a továbbiakban szükség és hármunkat kirúgtak. Pedig nagyon szerettem, a feladat is teljesen a szívem csücske volt, úgyhogy nem is egészen értettem, hogy miért, de mindegy is. Hát amint tudjuk, amint egy ajtó bezárul, 3 másik kinyílik, úgyhogy most ott állok, hogy még nem köteleztem el magam, de 2 álom munka közül választhatok. Az egyik - még nem nevesíteném - de egy oldalnak az online értékesítés tervének kidolgozása, illetve a másik, az egyik legnagyobb magyarországi médiaügynökségnél egy account feladat, az lenne így az über alles. Ez jövő hétvégére ki is fog derülni és akkor el is kezdem a tevékenykedéseket, de már január eleje óta ezeken dolgozok, járok be hozzájuk, csinálom a terveket, ilyesmi. Aztán meglátjuk, hogy hogy alakul, ha meggyőztem őket - már pedig úgy látszik, hogy meggyőztem (nevet) - akkor választhatok. Úgyhogy nagyon izgulok. De már nagyon unom a munkanélküliséget, otthon vagyok egész januárban és már tényleg nem tudok mit kezdeni magammal. Na majd ha meg lesz az eredmény, lesz egy hatalmas ünneplés, az lesz a neve, hogy New Job Party, ott a helyed! (nevet)

2009 - vonaton, Keszthely felé. Így láttam először.

- Annyi munkahelyed volt már, nem tudok kiigazodni, mindig csak hallom, hogy most itt vagy és ezt csinálod, de nekem sosem volt tiszta. Mióta is dolgozol, hol és pontosan mit is?


Annyi munkahelyem azért nem volt (nevet). Most 26 éves vagyok és hivatalosan 18 éves korom óta dolgozom, de gyakorlatilag 14. Otthon kezdtem, 14-től 18 éves koromig anyukámék cégében ajánlatokkal foglalkoztam, árajánlatokat írtam, tárgyaltam telefonon, illetve felmérésekre mentem ki, nagyon jó volt, tökre belejöttem és akkor 18 évesen lett egy saját cégem, kaptam 60 embert, az eltartásuk meg dolgoztatásuk az én felelősségem volt. Az én cégem a szüleim cége alá dolgozott be, és most már, hogy a tesóim is felnőttek lettek, nekik is lett 1-1 cégük, így a 3 cég együtt dolgozik be az 1 nagy alá. Viszont én visszaadtam az én részemet, úgyhogy most már az enyémet is ők viszik, de onnantól kezdve - bár a szüleimmel együtt, tehát ugyanazzal az ügyfélkörrel - önállóan csináltam az ajánlatokat, önállóan tárgyaltam az ügyfelekkel. Akkor jött be a gazdasági válság, úgyhogy ki kellett találni egy stratégiát, hogy hogyan tudjuk életben tartani a cégünket. Rájöttünk, hogy a lakossági piac felé kell nyitni, 10 éve nem költöztettünk lakosságot, de akkor elkezdtük... Mindamellett, hogy a túlélésre mentünk, nem kellett senkit elküldenünk, ami nagy szó. Akárhányszor visszagondolunk erre az időre, nem értjük, hogy hogyan éltük így túl, de mégis sikerült. Úgyhogy így kezdődött. Aztán - bár egyrészről nagyon szerettem a feladatot olyan szempontból, hogy értettem hozzá meg mindig jó voltam benne - ezt otthagytam, annyira engem ez a költöztetés nem kötött le soha, ez volt az egyik ok, a másik pedig családi konfliktusok. Elköltöztem otthonról, pontosabban eljöttem, tavaly februárban. Elkezdtem munkát keresni, de nem volt semmi konkrét, hogy mit szeretnék csinálni vagy hogy merre orientálódjak, csak annyit tudtam, hogy ez a marketing piár ügyfélkapcsolat a kisujjamban van, ez biztos, hogy menni fog, úgyhogy ezen az irányon indultam el. Egyszerűen kellett valamit dolgozni, mert ott voltam egyedül, kellet lakást bérelnem, kaját és ruhát venni... Anyukámmal  eléggé összevesztünk, offoltak mindenkit körülöttem, totál egy szál magam voltam, úgyhogy gyorsan kellett intézkedni. Mikor eljöttem otthonról, akkor leadtam mindent, a bankkártyáimat, lemondtam az ingatlanaimról, a cégről, mindenről, tehát tényleg úgy jöttem el, mint egy földönfutó.
Na és akkor jött a Mirror Szépségszalon. 2 nap alatt felvettek, elmentem interjúra, másnap bementem egy próbanapra, harmadik naptól kezdve meg már ott dolgoztam. Ez is érdekes volt, mert a Mirrornak az első üzlete ugye a MOM Parkban volt, már 10 éve működik, full luxus szépségszalon és terveztek egyet nyitni a Bécsi úton és az előkészületek már folyamatban voltak január-februártól. Március végén - április elején nyitottunk, na és ez a Bécsi úti szalon lett az én gyerekem. Mindkét üzletnek minden megjelenése - tehát az online, offline reklámmegjelenések - az én feladatom volt. Nagyon jól ment és élveztem is, viszont borzasztóan fárasztó volt. Mivel ugye az embereket is felügyelni kellett, figyelni kellett, hogy milyen pénzforgalom van, állandóan ott kellett lenni, reggel fél 8-tól este 10-ig. Természetesen heti 6 napon. Ezt még csináltam volna egy ideig, mert a feladat valamennyire lekötött - bár egyrészről monoton volt egy kicsit a sok adminisztratív munka miatt -, viszont a főnököm egy borzasztó nehéz természetű - mindamellett állítom, hogy jó - ember volt. Nem lehetett vele együtt dolgozni, ELTE volt gazdasági igazgatója, egyedülálló nő, mindenben a legsikeresebb, de senki sem parancsolhatott neki és olyan kemény és embertelen módon beszélt az alkalmazottaival, hogy nem bírtam tovább tolerálni. Úgy a 10. hónapja dolgozhattam náluk, amikor elkezdtem másfelé keresgetni. A Kreatív Online hírlevelében jött, hogy account managert keres az egyik haza sales house, elküldtem a pályázatomat, ott volt egy 4 körös interjú, körülbelül egy hónapig zajlott. Végén kiderült, hogy hármunkat vettek fel, mert hogy annyi a munka. Így kerültem az Adaptive Media-hoz. Nem is volt közötte semmi üresjárat, a Mirrorban felmondtam és mentem is át. Szeptemberben egy raftinggal indítottunk, aztán kezdődött a munka. Hát furán ért véget, de nagyon jó tapasztalat volt.

                

- Ez valóban nem olyan sok munkahely, de mégis állandóan csináltál valamit, volt honnan tapasztalatot szerezned. Családi vállalkozás, nehezen kezelhető főnök, állásinterjúk... Ezek során miket tanultál és mennyiben változtál - ha változtál?


Változtam, persze, nagyon sokat. Mindhárom munka totál különböző volt, de az otthoniból profitálok, a mai napig abból adom el magam, amit otthonról hoztam. Tapasztalatból, tárgyalástechnikából, ügyfelekkel való együttműködésből... Igazából utáltam ezt, annyira mérges voltam anyukámra, nem értettem, hogy miért raknak ránk ekkora felelősséget, most meg mindenkinek annyit tudok csak mondani, hogy nem lehetek elég hálás nekik, amiért így indítottak el az életbe. Még akkor is, ha így effektíve már hasznom nincs belőle és nem tudok semmit felmutatni azokból az évekből, de annyi tapasztalatot szereztem, hogy bármit el tudok már intézni. Ezek után a Mirror olyan volt, hogy tényleg szabad kezet és olyan szintű bizalmat kaptam, hogy ott azt csináltam, amit akartam. Ha nem lett volna mellette ez a nagyon kemény hangnem és ez az alázós szintű bánásmód, akkor a mai napig ott lennék, életem végéig azt dolgoztam volna. Nagyon jól fizettek, jó helyen, jó emberek között, prémium munka. Az Adaptive egy nagyon érdekes tapasztalat volt. A feladatot imádtam, a fizetés borzasztó volt és hiába voltam a legjobb, azért küldtek el, mert hogy "túl jó" vagyok. Anyukámmal beszéltem erről, nekem ez fel se merült, teljesen természetes volt, hogy ha valahova elmegyek dolgozni, akkor persze, hogy én akarok a legjobb lenni és hogy ha meg is van hozzá minden adottságom és tényleg jól megy, akkor miért fognám vissza magam? Anyukám mondta, hogy ez egy nagyon veszélyes játék, mert hogy a régi emberek, egyszerűen nem tolerálják ezt a fajta extrovertáltságot, vagy hogy így odamegyek és egyből én leszek a főnök jobb keze. Úgyhogy ez egy nagyon jó tapasztalat volt, már tudom, hogy máshogy kell felépítenem ennek a dinamikáját, de bennem előtte fel se merült, hogy ez a fajta hozzáállás ne lenne természetes. Jó lecke volt, a későbbiekben erre figyelni fogok.

KisBogi.

- Ha jól értem, akkor közben kibékültél a szüleiddel, szóval az elköltözés és az Adaptive között történtek dolgok. Hogyan alakult a munkáid során a velük való kapcsolatod?


Ez érdekes sztori. Nagyon szerető családban nőttünk fel, jó gyerekkorom volt, nagyon szeretem a szüleimet, de ők ketten annyira más emberek, hogy nem is tudom őket semmilyen szinten egy platformra hozni, akár magánéletileg, akár munkailag. Apukám borzasztóan jó szakember, de nem jó üzletember. Amikor ketten voltunk, akkor számtalanszor fordult elő, hogy én a 18-19 éves fejemmel álltam oda a fogdmegemberek elé, hogy figyelj, ezt így nem csinálhatod, vagy ki foglak dobni a fenébe és vicces volt, de meg is csináltam. Apukám meg hagyta őket, hogy csináljanak amit akarnak. Anyukám viszont borzasztóan jó üzletember, a vérében van a vállalkozás - ilyen szinten tudtunk is volna együttműködni -, viszont ő presztízskérdést csinál a munkából. Észérvek nélkül belemegy olyan megbízásokba is, amik egyszerűen nem érik meg, de megcsinálja azért, mert akkor be tudja írni a referencialistába, hogy ez is az övé. Annyira különböző karakterek. apukámtól nem tudom, hogy szakmailag tanultam-e valamit, anyukámtól rengeteget. Szinte mindent így tőle vettem át. Bár utána fordult a kocka. Mikor elkezdtem egyedül dolgozni a saját cégemmel, akkor nagyon sokszor volt, hogy már én csináltam anyukámnak is a feladatokat. A végén már az lett, hogy én húztam felfelé, de az alapokat mindenképpen tőle tanultam. A konfliktus meg inkább magánéleti jellegű volt, nem az üzletből indult ki és ahogy ez rendeződött, úgy a privát életünk is rendeződött, de ettől még fel sem merült bennem, hogy visszamennék hozzájuk dolgozni. Nem jó az, hogy otthon is együtt vagyunk, munkában is együtt vagyunk, elvesszük egymás elől a levegőt. Beláttuk, hogy mindenkinek jobb, ha megvan a szabad tere. 


- Beszélünk itt a munkáról és a családi vállalkozásokról, de most jut eszembe, az egyetemista éveidről gyakorlatilag semmit nem tudok. Hova jártál és mit profitáltál onnan?


Ez is nagyon érdekes. Én 16 évesen döntöttem el, hogy politikával szeretnék foglalkozni, előtte szülésznőnek képzeltem el magam, olyan szinten, hogy szent meggyőződésem volt, hogy én azt fogom csinálni. Állandóan ilyen videókat néztem, hogy húzzák ki a kisbabákat és csüngtem rajta, imádtam. Biztos voltam benne, hogy szülésznő leszek - mindaddig, amíg 16 évesen a Kossuth téren meg nem hallottam Orbán Viktort. Én ott elvesztem. Előtte eszembe nem jutott volna ezzel foglalkozni, ritka volt az is, hogy politikáról beszéltünk a családommal, semmi affinitást nem mutattam felé. De ott álltam, ott volt az a sok ezer ember, lebegtek a zászlók, én meg kiszúrtam a kokárdát, hogy akkor én politikus akarok lenni. És elindult, már nem volt megállás. 16 éves koromban már benne voltam az összes ilyen érdekes politikai mozgalomnak az ifjúsági tagozatában, volt ott minden... Ezek után nem volt kérdés, hogy ebben az irányban fogok továbbmenni. Itthon konkrétan ilyen presztízsképzés, mint például a Harvard, nem volt, viszont a CEU-t anno mi költöztettük, így nagyon jól ismertük őket. Igazából ilyen sugallat volt, mást meg se próbáltam, úgyhogy ez lett a befutó. A fő tárgyam, a major, az a politikatudomány volt, minorként pedig a zsidó tanulmányokat vettem fel, másodévben. Na ez is érdekes. A zsidó tudományokba egyszerűen beleszerettem, éjjel-nappal arról beszéltem. Valahogy felmerült, hogy nézzük már meg a családfánkat. Beszéltem az egyik professzorunkkal, aki a New York-i egyetemről jött - egy annyira értelmes nő volt, hogy kevés olyat ismerek-, és mondta, hogy ezen a szakon mindenki zsidó és biztos benne, hogy én is az vagyok, mert ez a szak bevonzza ezeket az embereket és egyszerűen nem jön ide olyan ember, aki nem zsidó. Elkezdtünk kutakodni, családfakutatás, anyukám nagyon belemélyedt. A nagymamámék lengyelek, és bár nem volt velük olyan jó a kapcsolatunk, együtt elkezdtünk kideríteni a dolgokat és rövid úton kiderült, hogy ő egy lengyel rabbi családból származik. Úgyhogy mivel anyai ágon öröklődik, egyértelműen levezettük, hogy zsidók vagyunk. Az az érdekes benne, hogy olyan szinten beleépült ez az identitásomba - nem vagyok szombat tartó, zsinagógába el szoktam menni -, hogy ha megkérdezik, én azt mondom magamról, hogy zsidó lány vagyok. Nagyon érdekes, mondtam is a professzornak, hogy igaza volt. Szokták mondani, hogy Isten úgy vezeti a szálakat, hogy ami meg van írva, az úgy lesz. Hát ez tipikusan az a dolog, hogy egyetemen bekerülsz egy szakra, ahol a középkori zsidók életéről tanulsz, aztán kiderül, hogy ez neked is a részed, viszed a génjeidben. Hát szóval ez volt az egyetem. Profitálni olyan szinten nem profitáltam belőle, hogy ugye mivel politikatudományból van a diplomám, elmehettem volna valami elemzőnek, de egyrészt a politika még mindig nagyon kemény világ, és kevés nőt tűrnek meg benne, másrészt meg még vagy 20 évet kellene dolgoznom ahhoz, hogy egyáltalán legyen bármilyen nevem is benne. Arra meg, hogy elmenjek kávét főzni vagy papírt fénymásolni, semmi kedvem nem volt, annál azért több ambíció volt bennem. Szóval ez a hamvába hullt és nem is szeretném feleleveníteni. Magánemberként biztos aktívan fogok továbbra is politizálni, de így hivatásszerűen nem fogom űzni.

NagyBogi.

- Ezekről eddig fogalmam sem volt... Na de ezért csinálom ezt az egészet, hogy jobban megismerjelek titeket. Akkor térjünk is át más témára, hagyjuk a munkát. Miket szeretsz csinálni a szabadidődben?


Hát, mint kiderült, pin up rajongó vagyok. Pin up kultúrát minden szinten fogyasztom. Nem csak a képeket szeretem, hanem már magam is veszem az olyan ruhákat, mint a pin up lányok. Ezzel már rengeteget foglalkozok. E mellett az extremitás szintén az életem része, a tetoválások, a piercingek... Longborad, wakeboard, snowboard triászt is nagyon szeretem. Hát meg a klasszik, amiket mindenki elmond: zene, olvasás, koncertek.


- Ha már itt tartunk, ezt sem tudom rólad. Milyen zenét szeretsz, milyen koncertekre jársz?


Most elkezdtem élvezni az electro-t, de alapvetően én a punk rock vonalon megyek. A következő állomás az egy Dropkick Murphys Bécsben, majd februárban AWOLNATION szintén Bécsben - ez nagyon jó lesz -, aztán meg Rise Against márciusban. Utána meg jön a nyár, a fesztiválszezon, úgyhogy belevetjük magunkat. Én amúgy téli gyerek vagyok, de most nagyon várom a nyarat, már érzem, hogy így bizsereg a levegő.


- Bogi, te MINDIG csinálsz valamit, mindig pörögsz?


Állandóan, sőt, pontosan ez az, amit most nem bírok,  hogy éppen nincs munkám. Otthon így elvagyok egy napig, körmöt lakkozok, meg pakolászom a cuccaimat, de a második naptól kezdve megzakkanok. Lehet, hogy kicsit ez ilyen hiperaktív dolog, de állandóan csinálok valamit. Az is benne van, hogy otthon ehhez szoktam, egy vállalkozásban nem mondhatod azt, hogy most már nincs nyitvatartási idő, ha hajnali 3-kor hívnak, akkor 3-kor fel kell kelni dolgozni. Szerintem ezért is van, hogy megszoktam ezt a tempót.


- Ha ebben az iramban mész tovább, biztos rengeteg dolgot fogsz még elérni. Vannak jövőbeli céljaid, terveid?



Vannak, persze, és már mindenképpen a reklámszakmán belül, a médiaügynökség vonalán. Hogy ez után mi lesz, nem tudom. Nagyon gondolkozok a külföldben is, munkakeresés kapcsán már kicsit így belefáradtam a dolgokba és úgy érzem beszűkültem, hogy mindig ugyanazon a pályán mozgok. Tervben van egy Új-Zélandra való utazás. Ahova szoktam járni zsinagógába, Chabad-ba, annak vannak ilyen Chabad-házai a világ különböző helyein és nekem csak a repülőjegyet kell megvennem, kimegyek Új-Zélandra és ott vendégül látnak, míg én egy hátizsákkal körbejárom... Ha megtehetem, hogy a munkából kiveszem magam ennyi időre, akkor mindenképp utazok. Utána persze visszajönnék, megújult erővel, csak annyira jó lenne kicsit így megetetni az ember lelkét, hogy feltöltődjön. Szóval most ezek a tervek.

Bogi és Pókmalac. (nem egy mai kép)

- Nem semmi, remélem összejön, nagyon jól hangzik. Valamilyen szinten ebben is benne van ez az extremitás, amit képviselsz, mint ahogy ez már első ránézésre is lerí rólad. Milyen tetoválásaid és piercingjeid vannak és mi ihlette ezeket?


Az első tetoválás az a nyakamra került, egy héber szó, azt jelenti, hogy "Isten szabadít", 2009-ben csináltattam a Palace Tattoo-nál. Hát ahogy szokták mondani, ahogy megcsinálod az első tetkót, el fog kapni, 2 hétre rá már tudtam, hogy jönni fog a következő és egy hónap múlva meg is volt, a gerincemre. ("When I am weak, you are strong" - eszméletlen jól néz ki, emlékszem, amikor csináltatta. - L.) Az szintén a Palace Tattoo-ban készült. A 3. tetoválásom szintén héber, azt jelenti, hogy "Királynő." Nálunk zsidóknál mindenkinek van egy héber neve is, hogy ha például hívnak Tóra olvasásnál, akkor tudják, hogy én Ábrahám fia, Béla vagyok, szóval kell egy zsidó név. Én Esztert nagyon szeretem, mint Bibliai személyt, szóval nem is volt kérdés, hogy ha héber név, akkor Eszter lenne a nevem - mert ezt magunk választhatjuk. Eszter pedig királynő volt, szóval ezért is lett ez a következő tetoválás. A 4. is már tervben van, egy klasszikus oldschool tetoválás: egy horgony, hajókötéllel, levelekkel, meg piros masnival. Nagyon rá vagyok kattanva most a tengeres, hajózós témára, a horgony meg az állandóságot jelképezi. Mindegyik matróztetoválásnak van jelentése, nem csak úgy random varratták magukra, és a horgony az állandóság, ami nekem hiányzik az életemből, nincs egy fix pont, vagy csak nagyon kevés. Már nagyon várom, hogy meglegyen. Hogy aztán mi lesz, azt meglátjuk, de biztos lesz még, lehet, hogy végül csuklótól fülig szét leszek tetoválva, az is nagyon tetszik.
Piercingek... 2 hónapja csináltattam a kisporcba, abszolút nem fájt, aztán nemrég egy áthidalót a fülem hegyébe, az sem fájt, pedig mást mondtak. Ja és van köldökpiercingem is, 16 évesen csináltattam, anyukámmal. Az első tetkónk is együtt készült.


- Tetoválások, munka... Ezeken kívül még egy dolog miatt vagy világhírű: a focimániádról. Anyukám - sőt, sokan mások is -, ha azt mondom, hogy Bogi, nem érti, de ha UVBo-t mondok, azonnal tudják kiről van szó. Honnan jött ez a foci-, majd az UTE-rajongás?



2002, a 16 éves korom elég meghatározó volt ebből a szempontból is. Akkor volt a VB. Előtte is néztem már focit, de nem volt ez a fanatikus rajongás. Erre a VB-re Törökország is kijutott a válogatások során, sőt, a bronzéremig menetelt. Nekem az akkora kattanás volt, megláttam Rüstü Recber a kapuban, és AAAHHH RÜSTÜ. Mindig egy fekete csíkot festett a szemei alá és nekem annyira bejött. Amúgy nem egy szép ember, akkora fülei vannak, mint Dumbónak, de én megláttam, és onnantól kezdve Rüstü. Rüstü hol játszik? A Fenerbahçe-ban. Onnantól kezdve olyan Fener fanatik lettem, hogy megtanultam törökül - az ankarai nagykövet fia tanított 5 évig, a mai napig beszélem a nyelvet -, megtanultam az összes Fener indulót, az összes meccsüket livestreamingben néztem, pedig az akkoriban nem volt divat, van mezem, van sálam, minden... Fenerből szerintem jobb vagyok, mint a törökök. De ez egy idő után már nem elégített ki, hogy csak a tv-ben nézzek focit, akkor kezdtem el válogatott meccsekre járni, de azért az más volt, nem olyan, mint egy klubmérkőzés. Mivel a tesóm nagyon durván Ferencváros szurkoló, szerintem ez válthatta ki belőlem, hogy akkor én csakis az Újpest oldalán állhatok. Először elmentem a B-lelátóra, ami nem a legdurvább szektor, de nem is a páholyban ülős. Egy évig jártam le oda, nézegettem a focit, de az sem volt elég. Aztán az első jegyemet megvettem a D-lelátóra, na ott van a kemény mag. Az volt a szerelem. Lógunk a kerítések tetején, lehet ordítozni, meg anyázni, köpködik a szotyit és a nyakadba öntik a sört és akkor így éreztem, hogy "awww, otthon vagyok". Anyukám mindig mondja, hogy Boglárka, te a prolikkal vegyülsz, azért csinálod, hogy ellenem lázadj! Hát akit nem kap el a meccshangulat, az úgysem érti. Úgyhogy így jött. Mindig az Ultra Viola Bulldogs - röviden UVB - van középen, a kemény mag, mindig fölöttük ültem, vagy előttük a kerítésen és innen jött az UVBo is, de aztán erről leszoktam valahogy, volt egy ilyen váltás, amikor kicsit visszavettem. Most bizonyos okok miatt nem nagyon tudtam meccsekre járni, de hát jön a tavaszi szezon, itt az ideje!

QUICKIES


Leg...
- Legfontosabb személyek az életedben?
A férfi, aki feltétel nélkül elfogad, a testvéreim és a barátok.
- Legszebb pillanat?
Két év után beszélni valakivel akinek nagyon sokat jelentesz és magyarázkodás nélkül csak annyit mondani, hogy "jó hogy élünk."
- Legrosszabb tulajdonságod?
Teljesen önfejű vagyok
- Legjobb tulajdonságaid?
Empatikus vagyok és naiv. Én ezt jónak veszem.
- Életed eddigi legjobb döntése?
Önálló életet kezdeni.




KEDVENC...


- könyv?
Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót
- film?
V mint vérbosszú
- zenész/zenekar?
Rise Against
- évszak?
Késő tavasz
- színész?
Natalie Portman, Eric Bana
- ruhadarab vagy kiegészítő?
Fűző

- ország?
Magna Hungaria!
- szín?
Sötétlila
- étel és ital?
Sushi és Pepsi Max, alkohol esetén Abszint.




Bogi mondta, hogy gyűjtsem össze a közös képeinket. Megtettem, felelősséget nem vállalok. Kérlek ne terjesszétek, maradjanak köztünk!

2009 nyara - ez NEM az, aminek látszik. (Díva és punk)

2009 nyara, még mindig.

És még egy. (vicces kólázás)

2010 február

2010 május @ Sugar Shop

valamikor 2010-ben

Ebből 1-1 kar a miénk;) Még a BlackBand-eseknek is tetszett.

Ennyi lenne. Én is meglepődtem, de ez alatt az egy órás beszélgetés alatt többet tudtam meg Bogiról, mint amire számítottam, a közös képek keresése meg külön élmény volt, rengeteg régi emléket idézett fel.
Örülök, hogy bemutathattam nektek Bogit!

xxx Lídia